Sokat írtam már nektek a motivációról, hogy mennyire fontos hogy mindenben megtaláljuk azt az iciri-piciri dolgot is egy nehéz napunkon ami motiválhat minket edzésre vagy bármi másra... Arról is ejtettem már szót hogyha másokat motiváltok , egy idő után azoktól akiket motiváltatok plusz motivációkat nyerhettek, hisz ők is bátorítani fognak titeket azokon a napjaitokon amikor ti fogtok erre rászorulni. Ez ilyen. Azt viszont álmomban se gondoltam volna hogy lesz olyan hogy egyszer a Testnevelési Egyetemen ahová anno magam is jártam és ahol koptattam a padokat, egyszer pont a kosárlabda motivációim és a közösségre való hatásomról fognak szakértői körökben diskurálni...



Pedig nem olyan régen ez is megtörtént ami nagyon jól esett a kis szívemnek.
Az meg különösen, hogy számomra fontos- és értékes emberek
(Pajor Dávid, Hartai Tamás...) legalábbis akikről biztosan tudok hogy ott voltak, a többiektől elnézést akik kimaradtak.

Sosem hittem volna, hogy a motiváció ennyire öngerjesztő folyamattá tud válni, hogy te embereket motiválsz, ők meg vissza téged, majd ez másoknak is feltűnik és a végén ők is motiválnak ezzel másokat.
És ekkor futott át az agyamon hogy a motiváció olyan mint a szeretet. Akár mennyit adsz belőle másoknak, sosem fogy el. Sőt! Mindig megduplázódik.

És épp mikor ezen morfondíroztam meg ennek a cikknek a megírásán gondolkoztam befutott az instagram oldalunkra egy üzenet Pernyész Grétától, hogy neki bizony a házi feladatában a példaképéről kellett írnia és engem választott... és át is küldte 3 képen azt a 3 oldalt amit rólam írt...

Azon túl hogy rögtön baromi nagy büszkeség fogott el, egyben rögtön nagy kíváncsiság is hogy mit lehet rólam 3 oldalt írni, hisz még én se tudnék magamról ennyit pedig én vagyok magammal a legtöbbet. :)

Aztán elkezdtem olvasni és nagyon meghatódtam, és meg is könnyeztem.
Egy jászberényi (15 éves) lányról beszélünk, akivel eddig személyesen egyszer találkoztam és csak neten beszélgettünk párszor, és álmomban sem gondoltam hogy ilyen hatással tudtam rá lenni... De nem is körítem a storyt tovább, inkább megosztom a képeket amit átküldött:

Tudjátok ez a legjobb abban ha az ember embereket motivál. Onnan is kap motivációt ahonnan nem is számít rá, és az ilyen motivációk 10x többet érnek, és totál el tudják nyomni azokat a reakciókat amiket az ember az irigyeitől kap vagy azoktól akik igaziból nem minket utálnak hanem magukat. 

Ugyanakkor a következő érzésem rögtön az volt, hogy ez bizony már ezen a szinten hatalmas felelősséggel is jár. Hiszen amíg azt hittem csak kedvességből motiválok embereket hogy jobbak és jobbak lehessenek és hogy ne álljanak meg egy szinten hiszen sokkal többre képesek, addig azt hihettem hogy a szó elszáll és lehet hogy aznapra sikerült őket felmotiválnom, de másnapra úgyis elfelejtik a szavaim. Ebből a levélből viszont az derül ki hogy van valaki valahol a távolban (és lehet hogy nincs vele egyedül), aki hisz bennem és jó példát lát bennem,
így ismét motiválva lettem hogy még jobb emberré válhassak hogy ne okozzak neki (vagy nekik) csalódást.

Ha ezt végig gondoljuk... Nem csodás az élet?
Ugye hogy megéri a körülöttünk élőket és a távolabb élőket is folyton folyvást biztatni?
Ugye hogy kedvesnek lenni igenis menő még mindig?

Ez a mai motivációm számotokra! Na, mars mindenki edzeni!