Történetek a Bikás Parkból

Kummert Krisztián "Gonzales" blogja

Tanulságos mozizásom története...

2018. február 03. 22:11 - Bikás Park

Ma este volt szerencsém Szandival (a párommal) megnézni az "Én, Tonya"- cimű filmet, mely Tonya Harding életéről szóló film volt és ez sok gondolatot és párhuzam vonogatást indított meg a fejemben, így gondoltam megosztom veletek...

image1.jpeg

A storyt nem tudom ki ismeri vagy ki nem, a port.hu-nál én se tudnám jobban megfogalmazni, így ez ügyben őket idézem:

"Tonya Harding bulvártörténete a kilencvenes évek amerikai médiaeseményeinek egyik legnagyobb port kavart sztorija volt. A tehetséges fiatal műkorcsolyázó karrierje ragyogóan ívelt felfelé, amelyben a sportoló elszántsága mellett elvitathatatlan része volt a nem éppen finomkodó nevelési és edzői módszereket alkalmazó szabad szájú anyjának.
Aztán Tonya egy nap megismerkedett egy férfival, s az élete innentől meredeken más irányt vett. Például egy, legnagyobb riválisa elleni merényletig. Tonya egyszeriben a legnagyobb közellenséggé vált, pedig lehet, hogy ő is csak egy áldozat volt, neveltetése és ex-pasija áldozata. Az Én, Tonya az események szatirikus feldolgozása. Vagy lehet, hogy az élet ennyire abszurd fordulatokra volt képes? "

wzyapoqyc.gif

De jobb ha megnézitek inkább a bemutatóját... elég hatásos:



Nos, valójában a teljes igazságot sajnos nem fogjuk soha megtudni és ezt mi Szandival már akkor tudtuk mielőtt a filmre beültünk volna...

De! Nem is ezért írtam ezt a cikket... A dolgok amikre felkaptam a fejem és amikben picit magamra ismertem azok már sokkal érdekesebbek lehetnek.

Az egyik amikor említik hogy Tonya Harding volt akkoriban a korcsolyázás Charles Barkley-ja mivel folyamatosan csak második meg harmadik tudott lenni, de bajnok sosem... Istenem hányszor hívtam már magam a Bikás Park Charles Barkley-jának pont emiatt... anno még eltiltásom is volt egyesületi koromban mert már az X-edik ezüst vagy bronz érmem után az érem átadása után a nézők közé dobtam az ezüst érmem, mert megfertőzött a gondolat (és a rabja lettem), amit már azóta mélyen elítélek, hogy:

"A GYŐZELEM MÉG NEM MINDEN... DE A VERESÉG AZ EGY NAGY SEMMI!"
Azóta persze én is tudom, hogy ennél nagyobb baromságot nem hirdethetett soha  az élsport...
Hivatalosan persze sosem merték ezt leírni. De edzők szájából 100 helyről hallottam már. ;)

04_1.jpg

A másik nagy párhuzamot ott éreztem, bár azért nem azon a szinten mint Tonya és az anyja között volt de azért én is sokáig küzdöttem azon hogy a szüleimtől egy fikarcnyi elismerést kaphassak, ami sosem következett be, 
majd egy idő után átmentem egy olyan személyiségfejlődésen hogy képes lettem szarni az elismerésükre és onnantól sokkal boldogabb és szabadabb lett a lelkem. Nyilván jól esne ha ez egyszer megtörténne mégis,
de már nem vergődök ezért az életem árán is és ez nagy különbség... Olyannyira sikerült elengednem az elismerésfüggőségem, hogy idén amikor egy komoly frankfurti díjat nyertem a Bikás park bloggal és tudtam hogy nem lesz pénzem kijutni márciusban a díjátadóra, akkor csak legyintettem hogy bár jól esik hogy idegenek ennyire sokra tartanak... (a díjazottak között a dubaji Burj Khalifa tervezője is ott van és ugye hol jövök én ilyen kvalitású zsenik mellé...) de csak legyintettem hogy jobb helye lesz annak a pénznek a Bikás fejlesztésére. De nem?

  Ha már elismerés, akkor az embernek nyilván jobban esne amúgy is olyanok elismerését fogadni akiket ismer és kedvel... Például ha van elismerés ami jól esne valaha a lelkemnek, az inkább egy hazai All-Star gála szünetében a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségétől jöhetne. Amikor tavaly meg idén ott filmeztem, mindkétszer megfordult a kis gyermeki énnel rendelkező fejemben, ahogy adták át különböző embereknek akik érdemesek voltak erre, hogy ez nagy dolog lenne számomra, vagy hogy egyszer itt át fogok venni egy díjat...
Tudjátok! Az ember szeret kortól vagy nemtől függetlenül álmodozni... Ettől vagyunk igazán emberiek nem?
Meg mit ér az ember álmok nélkül? Ló szart se... Ne is mondjátok! Én is tudom... ;)

Ami még érdekes párhuzam volt a filmben szereplő Tonya és az én tini énem közt, hogy sokszor éreztem hasonló indulatot, ha valakiket képtelen voltam legyőzni, de szerencsére mindig felül tudott emelkedni a jó szívem és el tudtam ezeket az indulatokat magamban nyomni, hogy ne okozzak másoknak szándékosan sérülést, hisz legbelül én nemes küzdelemben szerettem volna mindig nyerni. De pont ezért a részbeni azonosulásért nem tudtam elítélni annyira Tonyát mint a világ többi része azért amiben részt vett, ki tudja mennyire...
  Tudtam mi játszódhatott le a fejében, csak én egy szerencsésebb szeretettel telibb családba születtem vele szemben és ezért tudott bennem a jó szívem végül mindig győzni... Na meg mert a lelkiismeretem minden este emlékeztetett volna egy hasonló mocskos cselekedet esetén.

Hosszú volt az út odáig, hogy a lelkem megbékéljen és azt tudjam hirdetni, hogy:

KEDVESNEK LENNI IGENIS MENŐ!

Ha csak egy ember agyába is bele tudtam ezt vésni, akkor már egy szebb világban élhetünk mint előtte...
Higgyétek el!
Meséltem már ennek az eredetéről? Hogy középiskolás koromban azt láttam hogy menő dolog suttyónak lenni és hogy azért hoztam létre a #kedvesneklenniigenismenő hashtaget, mert úgy gondoltam hogyha a parasztság divatba hozható, akkor a kedvességgel is működhet ez? Ha meg nem működik, legalább tiszta lehet a lelkiismeretem hogy én megpróbáltam divatba hozni. :D

Pont ezért nem tudok olyan, korábban azonos poszton játszó csapattársaimra haragudni, mert anno minden edzésen le akartak séríteni, ugyanis csak így kerülhettek volna a meccseinken pályára... Ilyen is volt... Sajnos... De el kell tudni engedni a múltbéli sérelmeink, mert csak beteggé teszik a lelkünk. A Megbocsájtás még ha nehéz is olykor, de higgyétek el fontos...

Itt tartozom köszönettel Nagy "Zsiráf" Viktor Bikás parki barátomnak hogy egy ponton felnyitotta a szemem, hogy nem kell a győzelemért ölre mennem, hisz ha érdemes leszek rá megadatik, mert nagyon igaza volt!
Jobb emberré váltam tőle. (a képen tőlem balra)

000_1.jpg
Ezért is fasza hely a Bikás Park... együtt fejlődik a jellemünk, és egymást tesszük jobb és jobb emberekké...

Szerencsére azóta több celebnél is láttam ezt a hashtaget sajátjukként előadni, ami egyáltalán nem fájt, mert ha helyes célt terjesztenek végre életükben először, akkor engem miért érdekeljen hogy más tollával ékeskednek nem? :D

Hogy jól esett-e ezt látni? Azt hinnétek nem... PEDIG DE!
Jól esett, hogy akár egy gondolat erejével is meg tudtam olyan embereket is fogni, akikről eddig azt hittem hogy elevenen hordanak ki egy komolyabb agysorvadást

De elkalandoztam egy picit a filmtől bocsi...
Hogy milyen érzéseket váltott ki bennem ez a film?

Egy felől valahol meg tudtam sajnálni ezt a Tonya Hardingot, mert így hogy az ő oldalát is megismerhette a világ, így már más az egész történet. Ettől a tettük még mindig megbocsájthatatlan marad és az, hogy Nancy Kerrigen végül felépült az okozott térdsérüléséből és legyőzte az addigra a média által teljesen összetört Tonya Hardingot az valahol isteni igazságszolgáltatás volt, de valljuk be... Ha véletlenül Tonya nyert volna, a média akkor is kicsinálta volna, és ezt neki is tudnia kellett legbelül, és ő mégis kiállt pedig tudta hogy az a verseny a személyes karaktergyilkossága lesz. Ehhez azért kell bátorság, hogy önként tegyük a fejüket a fejsze alá nem?

Ahhoz is tökösség kellett hogy a végleges korcsolya eltiltása után boxringbe állva küzdjön a megélhetéséért. Ez valahol megint becsülendő dolog. Én mélyen elítélem azokat akik ellene szurkoltak akkoriban, mert mindig könnyebb az elesettet bántani mint segíteni rajta vagy azt kutatni hogyan juthatott idáig.

Ez a mai cikkem végső tanulsága:

HA VALAKIRE LENÉZEL,
CSAK AKKOR TEDD HA SEGÍTŐ SZÁNDÉKKAL TESZED!

Hogy miért?
Nem figyeltél baszki?

Mert:
#KEDVESNEKLENNIIGENISMENŐ

avagy...
Attól hogy ő egy eltévelyedett és meggyötört jellem aki bajt okozott, te még lehetsz nála jobb azzal, hogy nem követsz el hasonló hibát, hanem tanulsz az övéből.

Ha sikerült bármi gondolatot elindítanom ezzel a cikkel bennetek is, várom őket kommentben. ;)
Ha tetszett a cikkem ne tartsátok vissza a lájkjaitokat se hisz ezek mindig motiválnak hasonló cikkek megírásához és a lelkem kis szeleteinek megosztásához. A Megosztásokért pedig külön pacsi és respect jár, hisz az azt jelenti hogy át tudtátok érezni és hasonlóképp éreztek mint én.

55.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bikaspark.blog.hu/api/trackback/id/tr4013631110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.