Történetek a Bikás Parkból

Kummert Krisztián "Gonzales" blogja

5 motiváció Michael Jordantől

2018. január 11. 20:18 - Bikás Park

Azt hiszem (a Lebron fanokon kívül persze), kevesen vitatkoznának velem ha azt mondanám hogy Michael Jordan minden idők legjobb kosárlabda játékosa az NBA történetében. Ezt igazolják a megszámlálhatatlan eredményei is. (6 NBA bajnoki cím, ebből kétszer 3 zsinórban, 6x volt NBA Final MVP, és 5x volt NBA alapszakasz MVP, NCAA bajnok... stb stb stb...) Olyan emberről beszélünk akinek a visszavonulása után 30%-al csökkent az NBA nézettsége, tehát tényleg meghatározó figurája volt a kosárlabda közösségnek és merem állítani hogy még visszavonult játékosként is adunk a szavára mi kosarasok. 

0000000000_3.jpg

Sok elmélet létezik hogy mitől volt ő ennyire sikeres. Hallottam már olyat hogy ideális atletikus alkatának köszönheti, vagy az egyedülálló szorgalmának és állhatatosságának, mások azt vallják hogy a versenyszellemének hogy az egész életét a pályán kívül is egy nagy versenynek fogta fel... szerintem leginkább ezek összességétől lett az aki.

Most pedig nézzük ő maga hogy vall erről:


1. Szállj be a játékba! 

0000000000_2.jpg

Briliáns gondolat ehhez kétség se fér,  csak annyit tudnék még hozzá tenni, hogy mindig csináld azt amitől félsz!
Mind félünk attól hogy ne kövessünk el hibákat, de emberek vagyunk és előbb utóbb hibázni fogunk.
Ha tetszik ha nem. Sőt! Ha ráfeszülünk hogy nehogy hibázzunk, még többet fogunk hibázni.
Gondoljatok csak az első randitokra... tökéletességre törekedtetek, de féltetek a felsüléstől... és mi lett a vége?
Az amitől féltetek. ;)

A hibákat sajnos nem lehet elkerülni, de ezek hozzá tartoznak a lelki fejlődésünkhöz.
Ha pedig azt mondod hogy te eddig nem vétettél hibákat, akkor vagy még önmagadnak is hazudsz, vagy nem mertél eddig olyan dologba vágni amiben meg volt a hibázás lehetősége, tehát nem derült még ki hogy milyen fából faragtak. Sosem értettem az olyan embereket akik annyira féltek még a hibázás lehetőségétől is, hogy inkább meg se próbálták amitől tartottak. Így ha úgy vesszük inkább önként lettek vesztesek. Nem tudom sajnálni őket.
Hogy a Pain & Gain (Izomagyak) cimű filmből idézzek ez "hazafiatlan" volt tőlük.
Ti viszont többre vagytok érdemesek, ti ennél jobbak vagytok! Merjetek félni, mert félelem nélkül nincs bátorság se!

" Az az ember, aki már akkor szenved, amikor még nem is szükséges, sokkal többet szenved, mint amennyit szükséges." - Seneca


2. Keresd a megoldást!

0000000000_4.jpg

Ha akadályba futsz, ne pazarolj energiát és időt az aggódásra.
Állj meg egy pillanatra, hogy erőt gyűjthess, és megtalálhasd a megoldást.

Ahogy Winston Churchill mondta : 
“A pesszimista nehézséget lát minden lehetőségben. Az optimista lehetőséget lát minden nehézségben.”


3. " A tehetségek nyerik meg a meccseket, de a bajnokságot a csapatmunkával lehet megnyerni"
/ Michael Jordan /

Mi lett volna Michael Jordan sorsa, ha nem lettek volna csapattársai? Jordan vitathatatlanul minden idők legjobb játékosa, de ő se nyert volna soha hat bajnokságot egyedül.

Jordan több zseniális csapattárssal volt megáldva: ilyen Scottie Pippen is, aki szintén az NBA történetének 50 legnagyobb játékos között szerepel.

Ne felejtsük el Dennis Rodman, vagy Toni Kukoč nevét sem, akik mind-mind szerves részei voltak a győzelmeknek, ahogy Phil Jackson is, aki talán a legzseniálisabb edző volt az NBA történetébe

A történet tanulsága az, hogy a győzelemhez nem egy egyén, hanem csapatmunka kell.

0000000000_5.jpg

4. Gyakorolj! De helyes technikával!

Gyakorlat teszi a mestert, és ez MJ esetében sincs másként... de:

0000000000_7.jpg

Azt meg csak én teszem hozzá csendben, hogy bár a rossz berögződéseket pokoli sok munka kijavítani, de kellő kitartással és szorgalommal sosem késő belefogni! Jó magam vagyok rá a példa aki lassan már 4 éve próbálom a dobás stílusomat a tökéletes felé csiszolgatni és 4 éve alatt rendkívül sokat változtak az edzésmódszereim.
Jobb lett a hatásfokuk, kevesebb de dinamikusabb dobóedzéseket tartok és sokal többet fejlődtem az új módszereimmel, mint a régiekkel... 

Ha megvannak az alapok, a gyakorlat teszi tökéletessé a technikát. A legjobb játékosok is folyamatosan gyakorolnak, hogy egyre jobban érvényesülhessen a védelem, a lábmunka, a cselezés, a rugalmasság, a gyorsaság. Ha az alapok megvannak, akkor nem fenyeget a veszély, hogy elveszel a részletekben.
Javítsd a fáradhatatlanul a hibáidat!


5. Légy kitartó! 

0000000000_6.jpg

Fogadd el, hogy a hiba is a sikeres élet része. Legyél kitartó, mert a kitartás képessége benned is megvan!
Minden dobásodban emelj ki valamit ami épp jól sikerült! Jó volt az iránya? Jó volt az erőssége? Érezted?
Sose hibaként fogd fel, hanem egy hosszabb út első lépéseiként, ha stuffolod magadba edzések közben is hogy mi volt a dobásaidban a jó, felépítheted vele az önbizalmad ami alapból 20%-al javíthatja a dobásaid százalékát.
Építsd magad, szurkolj magadnak, építsd a társaid, biztass ,soha ne basztass és csodákat élhetsz meg a pályán!

Ne hallgass azokra akik azt mondják valamire nem vagy képes! Önmagukról beszélnek, mert ők pont emiatt a félelmük miatt nem mernek belevágni és csak azért mondják neked hogy nem vagy képes rá, hogy nehogy neked sikerüljön és kiderüljön hogy ők tévedtek, és gyávák voltak harcolni saját magukért és a sikereikért.
Merjetek hinni magatokban! Hisz amíg magadban nem bízol... Más hogy bízzon benned?
Amíg nem mersz kiállni a másikért (akár a gyengébbért az erősebbel szemben is), addig hogy várhatod el hogy fordított helyzetben érted álljanak ki? A sportoló nem csak attól sportoló, hogy egy sportot űz, még ha arra tette is fel az életét... Építsd fel az ellenfeled is, mert ha erősebb ellenfelet győzöl le a pályán az nem csak hogy nagyobb dicsőség, de sokkal fairebb küzdelem, és még többet fejlődsz ha erősebb ellenfelet győzöl le. ;)
Ez az igazi sportolói mentalitás számomra...

Ezekkel a gondolatokkal szeretnélek ma motiválni titeket!

Ha megdobbant tőle a kis szívetek nektek is, dobjatok erre a cikkemre bátran egy lájkot vagy osszátok meg ha az jobban esik, de a kommentjeiteknek is nagyon tudok örülni. Minden pozitív visszacsatolás bátorít hasonló cikkek megírásához hisz bár tudom hogy sokan követtek itt is , facebookon is, és instagrammon is, de be kell hogy valljam, még mindig sokszor érzem azt hogy ezt a blogot magamnak írom. :)

0000000000_8.jpg

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bikaspark.blog.hu/api/trackback/id/tr10013567149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.